Az SZDSZ budapesti választmánya 37 igen, két nem szavazattal, öt tartózkodás mellett elfogadta az MDF budapesti választmányának a választási együttműködésről szóló ajánlatát pénteken. Az MTI úgy tudja, hogy egyelőre a jelöltek személyéről nem született döntés.
Boruzs András, a szabad demokraták budapesti elnöke szerint megjelölték azt a 18 választókerületet, amelyben az SZDSZ jelöltjei indulhatnak, de személyekről nem döntöttek. Azt mondta, hogy jelöltjeik Budapesten közösen indulnak az MDF-fel, míg az MDF-nek döntenie kell arról, hogy szerepelteti-e az SZDSZ nevét szavazólapokon. A két párt közötti választási együttműködés elfogadásáról az SZDSZ országos tanácsának kell döntenie. Az MDF budapesti választmánya már egyhangúlag döntött arról, hogy készek együttműködni az SZDSZ fővárosi választmányával.
A miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, a tiszás politikusok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék, rá és ez a céljuk.
Manapság azok a színházi emberek állnak a barikádokra, akiknek a pályáján nincs rendben valami – véli Lukács Sándor színész. Ő sosem vágyott ilyesmire, talán ennek is köszönhető, hogy több mint ötven éve ismeri és szereti a közönség. Húsvéti beszélgetés miskolci gyerekkorról, kötelező exhibicionizmusról és arról, miért fontos, hogy elkezdjünk végre szóba állni egymással.